Amikor mindenki akar belőlünk egy darabot
Időpont:
2026. 06. 18., 17:00
Helyszín:
Kiszombor, Ady Endre Művelődési Ház
A kiégésről beszélni elsőre talán nem tűnik egy kifejezetten vidám programnak, ez az előadás mégis meglepően sok nevetéssel telt. Egy nyitott, érdeklődő és nagyon jó hangulatú hallgatóság fogadott, akik nemcsak figyeltek, hanem kérdeztek, hozzászóltak, megosztották a saját tapasztalataikat, és időnként magukra ismertek egy-egy történetben vagy helyzetben.
Sokat beszéltünk arról, hogyan vesszük észre magunkon, hogy kezdünk elfáradni, mikor válik a „még ezt gyorsan megcsinálom” állandó működésmóddá, és miért olyan nehéz időben megállni. De legalább ennyit beszéltünk arról is, hogy mit tehetünk azért, hogy ne csak akkor kezdjünk el foglalkozni magunkkal, amikor már teljesen kimerültünk.
És persze nevettünk is. Mert a kiégés komoly téma, de nem feltétlenül kell mindig komor arccal beszélnünk róla.
Nagyon köszönöm a meghívást és ezt a nyitott, jó hangulatú közös gondolkodást. Jó volt megtapasztalni, hogy egy ilyen fontos témáról lehet egyszerre szakmailag tartalmasan és emberien beszélgetni.